[Officium] Feria II infra Hebdomadam Quinquagesimae [Lectio1] Olvasmány Mózes első könyvéből !Gen 13:1-6 1 Ábrám tehát feleségével és minden vagyonával visszatért Egyiptomból a Negebre, vele volt Lót is. 2 Ábrám nagyon gazdag lett nyájakban, ezüstben és aranyban. 3 A Negebről fokozatosan Bétel felé vonult, addig a helyig, ahol először táborozott Bétel és Ai között, 4 annak az oltárnak a helyén, amelyet korábban emelt. Itt Ábrám segítségül hívta az Úr nevét. 5 Lótnak, aki Ábrámmal tartott, szintén voltak juhai, barmai és sátrai. 6 Ezért a vidék nem bírta el, hogy együtt maradjanak. Mivel javaik nagyon felszaporodtak, nem maradhattak egymás mellett. [Lectio2] !Gen 13:7-11 7 Vita támadt Ábrám nyájának pásztorai és Lót nyájának pásztorai között. (A vidéken akkor kánaániták és periziták laktak.) 8 Ezért Ábrám így szólt Lóthoz: „Ne legyen vita köztem és közted, pásztoraim és pásztoraid között, hiszen testvérek vagyunk. 9 Nemde, nyitva áll előtted az egész vidék? Válj el tehát tőlem: ha te balra mégy, én jobbra, ha te jobbra mégy, én balra.” 10 Lót fölemelte szemét és látta, hogy a Jordán egész síksága jól öntözött - mielőtt Isten elpusztította volna Szodomát és Gomorrát, olyan volt, mint Isten kertje, mint Egyiptom kertje, egészen Coárig. 11 Lót a Jordán egész síkságát választotta. Lót keletnek tartott. [Lectio3] !Gen 13:11-16 11 És így elváltak egymástól. 12 Ábrám Kánaán földjén lakott, Lót pedig a síkság helységeiben tanyázott és egészen Szodomáig táborozott. 13 A szodomai emberek azonban nagyon rosszak voltak és vétkeztek Isten ellen. 14 Az Úr így szólt Ábrámhoz, miután Lót elvált tőle: „Emeld föl szemedet és tekints a helyről, ahol állsz, északra és délre, keletre és nyugatra. 15 Az egész földet, amelyet látsz, neked és utódaidnak adom minden időkre. 16 Olyanná teszem utódaidat, mint a föld homokját.