[Officium] Feria quarta infra Hebdomadam XI post Octavam Pentecostes [Lectio1] Olvasmány a Királyok második könyvéből !2 Kgs 23:24-26 24 A halottidézőket és a jósokat, a házi isteneket és a bálványokat, általában minden szörnyűséget, ami csak volt Júda földjén és Jeruzsálemben, sorra eltávolította Jozija, s így teljesítette annak a törvénynek a szavait, amelyeket Hilkija pap az Úr templomában talált. 25 Nem volt előtte király hozzá hasonló, aki szíve, lelke mélyéből, minden erejével megtért volna az Úrhoz, Mózes törvénye szerint. S azóta sem született hozzá hasonló. 26 De az Úr izzó haragja nem csillapult, amely egykor fellobbant Júda ellen azok miatt a botrányok miatt, amelyekkel Manassze bosszantotta. [Lectio2] !2 Kgs 23:27-30 27 Az Úr ugyanis elhatározta: „Júdát is eltaszítom színem elől, amint Izraelt eltaszítottam, s elvetem ezt a várost is, amelyet kiválasztottam: Jeruzsálemet, a templommal egyetemben, amelyről azt mondtam: ott lesz a nevem.” 28 Jozija történetének többi részét, amit végbevitt, mind megírták Júda királyai történetének a könyvében. 29 Az ő idejében Nechó fáraó, Egyiptom királya Asszíria királya ellen vonult az Eufrátesz folyóhoz. Jozija király szembeszállt vele, de az Megiddónál megölte, mihelyt összecsaptak. 30 Szolgái szekérre tették és Megiddóból holtan Jeruzsálembe vitték, s ott a saját sírjába temették. Az ország népe fogta Jozija fiát, Joachászt, fölkente és megtette atyja helyett királynak. [Lectio3] !2 Kgs 23:30-34 30 Szolgái szekérre tették és Megiddóból holtan Jeruzsálembe vitték, s ott a saját sírjába temették. Az ország népe fogta Jozija fiát, Joachászt, fölkente és megtette atyja helyett királynak. 31 Joachász huszonhárom esztendős volt, amikor király lett, és három hónapig uralkodott Jeruzsálemben. Anyját Hamutalnak hívták, s a Libnába való Jirmejahu lánya volt. 32 Azt tette, ami gonosznak számít az Úr szemében, egészen úgy, mint atyái tették. 33 Nechó fáraó azonban Hamat földjén, Riblában foglyul ejtette, és 100 ezüst talentumot és 10 arany talentumot rótt büntetésül az országra. 34 Aztán Nechó fáraó Jozija fiát, Eljakimot tette meg apja helyett királynak, és nevét Jojakimra változtatta. Joachászt pedig magával vitte Egyiptomba, ott is halt meg.