[Officium] Dominica VIII Post Pentecosten [Oratio] Adj nekünk, kérünk, Urunk olyan szellemet, hogy mindig helyesen gondolkodjunk és cselekedjünk, hogy így, akik nélküled nem létezhetünk, általad élhessünk. $Per Dominum [Lectio1] Olvasmány a Királyok első könyvéből !1 Kgs 9:1-5 1 Amikor Salamon befejezte az Úr templomának és a királyi palotának az építését, és megvalósította minden más tervét is, amit csak akart s amihez csak kedve volt, 2 történt, hogy az Úr másodszor is megjelent Salamonnak, ahogy Gibeonban megjelent. 3 Így szólt hozzá az Úr: „Meghallgattam imádat és könyörgésedet, amellyel hozzám fordultál. Fölszenteltem ezt a templomot, amelyet építettél, s ott marad a nevem örökre; szemem és szívem is ott lesz mindig. 4 Ha színem előtt jársz, amint atyád, Dávid (színem előtt járt), tiszta szívvel és egyenes lelkülettel, mindent megteszel, amit kívánok tőled, teljesíted parancsaimat és törvényeimet, 5 akkor megerősítem királyi trónodat Izrael fölött örökre, amint atyádnak, Dávidnak ígértem, amikor azt mondtam: Sohasem leszel utód híjával Izrael trónján. [Lectio2] !1 Kgs 9:6-9 6 Ha azonban elfordultok tőlem, ti és gyermekeitek, és nem tartjátok meg parancsaimat és törvényeimet, amelyeket rendeltem nektek, hanem elmentek más isteneknek szolgálni és őket imádni, 7 akkor eltörlöm Izraelt arról a földről, amelyet adtam neki, s elpusztítom színem elől a templomot is, amelyet nevemnek szenteltem. Izrael szólásmondás és gúny tárgya lesz a népek körében. 8 És ez a fölséges templom - aki csak elmegy mellette, megdöbben és felszisszen ha megkérdezik, miért bánt így az Úr ezzel a földdel és ezzel a házzal, 9 akkor azt mondják majd: azért, mert elhagyták az Urat, az ő Istenüket, aki kivezette atyáikat Egyiptom földjéről, mert idegen istenekhez pártoltak, azokat imádták, nekik szolgáltak, azért hozta rájuk az Úr ezt a sok bajt.” [Lectio3] !1 Kgs 9:10-14 10 A húsz esztendő elteltével - ezalatt készült el Salamon a két épületnek, az Úr templomának és a királyi palotának a fölépítésével -, 11 mivel Tírusz királya, Hirám annyi cédrus- és ciprusfával meg arannyal látta el, amennyit csak akart, Salamon király húsz várost Hirámnak adott Galilea vidékén. 12 Hirám eljött Tíruszból megtekinteni a városokat, amelyeket Salamon átengedett neki. De nem tetszettek neki. 13 Azt mondta: „Miféle városok ezek, amelyeket átengedsz nekem, testvér?” Azért hívják Kabulnak azt a vidéket mind a mai napig. 14 Mindazáltal Hirám küldött a királynak 120 arany talentumot. [Lectio7] Evangélium szent Lukács Evangélista kőnyvéből !Luke 16:1-9 Azon időben Jézus ezt a példabeszédet mondá tanitványainak: Egy gazdag embernek volt egy intézője. Bevádolták nála, hogy eltékozolja vagyonát. És így tovább. _ Homily by St Jerome, Priest at Bethlehem. !Letter 151. To Algasia. The lord commended the unjust steward, because he had done wisely though wickedly. The lord, although himself defrauded by it, could not but praise the shrewdness of his dishonest servant, because he had cheated him with profit to himself. How much more will our Master Christ, Who is above any defrauding by us, and is Himself the Great Forgiver, praise us if we win a blessing from Him by dealing indulgently with those who are to believe in Him?