[Officium] Dominica III post Pascha [Commemoratio] !Commemoratio for the Octava of St Joseph @Tempora/Pasc2-3:Oratio [Lectio1] Olvasmány a Jelenések könyvéből !Rev 1:1-6 1 Jézus Krisztus kinyilatkoztatása, amelyet azért adott neki az Isten, hogy szolgáinak megmutasson mindent, aminek csakhamar be kell következnie. Elküldte angyalát, így adta tudtul szolgájának, Jánosnak, 2 aki tanúskodik Isten Igéjéről és Jézus Krisztus tanúságtételéről: mindenről, amit látott. 3 Boldog, aki olvassa és aki hallgatja ezeket a prófétai szavakat, és meg is tartja, ami bennük meg van írva, mert az idő közel van. 4 János a hét ázsiai egyháznak. Kegyelem és békesség nektek attól, aki van, aki volt és aki eljő, meg a hét lélektől, aki trónja előtt áll, 5 és Jézus Krisztustól, a hűséges tanútól, a halottak elsőszülöttétől és a föld királyainak fejedelmétől! 6 Ő szeret minket, vérével megváltott bűneinktől, s Atyjának, az Istennek országává és papjaivá tett bennünket. Övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké! Ámen. [Lectio2] !Rev 1:7-11 7 Íme, közeledik a felhőkben, látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták! A föld minden népe veri majd a mellét. Igen. Ámen. 8 „Én vagyok az alfa és az ómega (a kezdet és a vég)” - mondja az Úr, az Isten, aki van, aki volt és aki eljő, a Mindenható. 9 Én, János, a királyságban és a türelmes várásban testvéretek Jézusban, és az üldöztetésben társatok, a Patmosz nevű szigeten voltam, az Isten szava miatt, és Jézus tanúságtétele miatt. 10 Az Úr napján elragadtatásba estem. Hátam mögül, mint valami harsona, 11 megszólalt egy hang: „Amit látsz, írd le egy könyvbe, és küldd el a hét egyháznak: Efezusba, Szmirnába, Pergamonba, Tiatirába, Szárdeszbe, Filadelfiába és Laodiceába.” [Lectio3] !Rev 1:12-19 12 Erre megfordultam, hogy megnézzem, mely hang szól hozzám. Amint odafordultam, hét arany gyertyatartót láttam, 13 a gyertyatartók közt pedig az Emberfiához hasonlót. Bokáig érő ruhát viselt, aranyöv övezte mellét. 14 Feje és haja fehér volt, mint a hófehér gyapjú, szeme, mint a lobogó tűz, 15 lába, mint a könyvébőlóban izzó sárgaréz, hangja, mint a nagy vizek zúgása. 16 Jobbjában hét csillagot tartott, szájából kétélű hegyes kard tört elő, arca pedig olyan volt, mint a teljes erejében ragyogó nap. 17 Amikor megpillantottam, mint egy halott a lába elé rogytam, de megérintett jobbjával, és megszólított: „Ne félj! Én vagyok az első és az utolsó 18 és az élő. Meghaltam, s íme, mégis élek, örökké. Nálam vannak a halálnak és az alvilágnak a kulcsai. 19 Írd le hát, amit láttál, a jelent és ami ezután történik. [Lectio7] Evangélium szent János Apostol kőnyvéből !John 16:16-22 Azon időben mondá Jézus tanítványainak: Rövid idő s már nem láttok, ismét rövid idő s viszontláttok. És így tovább. _ Homilia sancti Augustini Episcopi. !Tr 101 in Johann sub fine Modicum est hoc totum spatium, quo praesens pervolat saeculum. Unde dicit idem ipse Evangelista in Epistola sua: Novissima hora est. Ideo namque addidit: Quia vado ad Patrem: quod ad priorem sententiam referendum est, ubi ait: Modicum, et jam non videbitis me: non ad posteriorem, ubi ait: Et iterum modicum, et videbitis me. Eundo quippe ad Patrem, facturus erat ut eum non viderent. Ac per hoc non ideo dictum est, quia fuerat moriturus, et donec resurgeret, ab edrum aspectibus recessurus: sed quod esset iturus ad Patrem, quod fecit posteaquam resurrexit, et, cum eis per quadraginta dies conversatus, ascendit in coelum. [Capitulum Laudes] !1 Pet 2:11 v. Szeretteim, kérlek benneteket, hogy mint idegenek és zarándokok, tartózkodjatok a testi kívánságoktól, mert ezek a lélek ellen törnek. $Deo gratias [Capitulum Sexta] !1 Pet 2:13-14 v. Engedelmeskedjetek az Úrért minden emberi hatalomnak, mind a királynak, a legfőbbnek, mind a helytartóknak, akiket ő küldött, hogy a gonoszokat megbüntessék, a jókat pedig kitüntessék. $Deo gratias [Capitulum Nona] !1 Pet 2:18-19 v. Szolgák, köteles tisztelettel vessétek alá magatokat uratoknak, nemcsak a jóknak és a szelídeknek, hanem a durváknak is. Mert érdemet szerez, aki Istenre való tekintettel türelmesen elviseli a fájdalmat $Deo gratias