[Officium] Feria Quinta infra Hebdomadam I post Octavam Paschae [Lectio1] Az Apostolok cselekedeiből !Acts 5:1-6 1 Egy Ananiás nevű ember feleségével, Szafirával együtt eladta az egyik földjét. 2 Az árából felesége tudtával egy részt megtartott magának, s csak egy másik részt vitt el, és tett oda az apostolok lába elé. 3 Péter azonban így szólt hozzá: „Ananiás, hogy csábíthatta el szívedet a sátán, hogy be akard csapni a Szentlelket, és a föld árának egy részét félretedd?” 4 Hát nem a tied maradhatott volna, ha meg akartad tartani? Vagy ha eladtad, nem rendelkezhettél szabadon az árával? Miért vetemedtél ilyesmire? Nem embereknek hazudtál, hanem Istennek!” 5 E szavak hallatára Ananiás összeesett és meghalt. Nagy félelem fogott el mindenkit, aki csak hallotta. 6 A fiatalabb emberek meg fölálltak, betakarták, elvitték és eltemették. [Lectio2] !Acts 5:7-11 7 Mintegy három óra múlva felesége is eljött, mit sem tudva a történtekről. 8 Péter megkérdezte: „Mondd csak, valóban ennyiért adtátok el a földet?” „Igen, annyiért” - válaszolta. 9 Péter folytatta: „Mire való volt egymás közt megegyeznetek, hogy próbára teszitek az Úr Lelkét? Látod, akik férjedet eltemették, már az ajtónál vannak, hogy tégedet is kivigyenek.” 10 Az asszony azon nyomban a lábához rogyott és meghalt. Amikor a fiatalok beléptek, már holtan találták. Kivitték és a férje mellé temették. 11 Nagy félelem vett erőt az egész egyházon és mindenkin, aki csak hallott a dologról. [Lectio3] !Acts 5:12-16 12 Az apostolok keze sok jelet és csodát művelt a nép között. 13 Mindnyájan egy emberként voltak a Salamon-csarnokban. Mások közül senki sem mert közéjük elegyedni, de a nép magasztalta őket. 14 A hívők - férfiak és nők - egyre nagyobb számban csatlakoztak az Úrhoz. 15 Még a betegeket is kivitték az utcára, hordágyra fektették őket, hogy ha Péter arra megy, legalább az árnyéka érje egyiket-másikat. 16 Sőt még a Jeruzsálemhez közel eső városok népe is odajött, hozták a betegeket, a tisztátalan szellemektől gyötörteket, s ezek mind meggyógyultak.