[Officium] Feria Quarta infra Hebdomadam I post Octavam Paschae [Lectio1] From the Acts of Apostles. !Acts 3:1-6 1 Péter és János a kilencórai imádság idején fölment a templomba. 2 Éppen akkor vittek oda egy bénán született embert, akit mindennap letettek a templom úgynevezett Ékes-kapujánál, hogy a templomba menőktől alamizsnát kérjen. 3 Amikor meglátta Pétert és Jánost, amint épp be akartak menni a templomba, alamizsnáért könyörgött. 4 Péter Jánossal együtt rátekintett, és így szólt hozzá: „Nézz ránk!” 5 Erre rájuk emelte tekintetét, abban a reményben, hogy kap tőlük valamit. 6 Péter azonban ezt mondta neki: „Aranyom, ezüstöm nincs, de amim van, neked adom: A názáreti Jézus Krisztus nevében (állj fel és) járj!” [Lectio2] !Acts 3:7-11 7 Jobb kezénél fogva fölsegítette, mire annak nyomban erő szállt a lábába és a bokájába. 8 Egy ugrással talpon volt, és tudott járni. Velük együtt bement a templomba, járkált, ugrándozott és dicsőítette az Istent. 9 Az egész nép látta, hogy jár és dicsőíti az Istent. 10 Amikor ráismertek, hogy ő szokott ott ülni a templom Ékes-kapujánál alamizsnát koldulva, nem tudták, hová legyenek azon való csodálkozásukban, ami vele történt. 11 Mivel nem tágított Péter és János mellől, odagyűlt köréjük csodálkozva az egész nép az úgynevezett Salamon-csarnokba. [Lectio3] !Acts 3:12-16 12 Amikor Péter ezt látta, beszédet intézett a néphez: „Izraelita férfiak! Miért csodálkoztok ezen, miért bámultok úgy ránk, mintha a saját erőnkből vagy jámborságunk folytán értük volna el, hogy ez járni tudjon? 13 Ábrahám, Izsák és Jákob Istene megdicsőítette a Fiát, Jézust, akit ti kiszolgáltattatok és megtagadtatok Pilátus előtt, noha ő úgy határozott, hogy szabadon bocsátja. 14 Megtagadtátok a szentet és igazat; arra kértétek, hogy a gyilkosnak kegyelmezzen, 15 az élet szerzőjét pedig megöltétek. Isten azonban feltámasztotta a halálból, ennek mi tanúi vagyunk. 16 Mert hittel segítségül hívtuk a nevét, erőt öntött ebbe az emberbe, akit itt láttok és akit ismertek. A tőle való hit visszaadta neki épségét mindannyiótok szeme láttára.