[Officium] Feria III infra Hebdomadam VI post Epiphaniam [Lectio1] Szent Pál Apostol zsidókhoz írt leveléből !Heb 4:1-3 1 Óvakodjunk ezért attól, hogy közületek bárki úgy vélekedjen, még késlekedhet bemenni nyugalmába, mert még érvényben van az ígéret. 2 Hozzánk éppúgy eljutott az üdvösség örömhíre, mint őhozzájuk; ám nekik nem vált hasznukra a tanítás, mert nem csatlakoztak azokhoz, akik hittel hallgatták. 3 Nyugalma országába ugyanis csak akkor jutunk el, ha hívők vagyunk. Mert ezt mondta: Megesküdtem hát haragomban, hogy nyugalmamba be nem mennek. [Lectio2] !Heb 4:4-7 4 A világ teremtése óta művei ugyan befejeződtek, mint ahogy egy helyen a hetedik nappal kapcsolatban megállapítja: „A hetedik napon az Isten megpihent minden munkájától.” 5 Itt mégis így nyilatkozik: „Nyugalmamba nem mennek be.” 6 Azaz még hátra van, hogy némelyek eljussanak, ugyanakkor mások, akik már korábban hallották az evangéliumot, hitetlenségük következtében nem jutottak el oda. 7 Azért ismét kijelölt egy napot, egy „má”-t. Dávid által mondatja annyi idő után, amit már előbb idéztünk: Ma, amikor majd meghalljátok szavát, ne keményítsétek meg a szíveteket. [Lectio3] !Heb 4:8-12 8 Ha Józsue megszerezte volna nekik nyugalma (országát), nem szólt volna egy másik, későbbi napról. 9 A szombati nyugalom tehát még ezután vár az Isten népére. 10 Aki ugyanis belép nyugalma országába, az megpihen minden munkájától, mint ahogy az Isten is megpihent a magáétól. 11 Törekedjünk tehát rá, hogy bejussunk nyugalmának ebbe az (országába), nehogy valaki éppúgy elessék, mint előbb a hitetlenség példáján láttuk. 12 Az Isten szava ugyanis eleven, átható és minden kétélű kardnál élesebb, behatol a lélek és szellem, az íz és a velő gyökeréig, megítéli a szív gondolatait és érzéseit.