[Lectio1] Olvasmány a Makkabeusok második könyvéből !2 Mac 10:1-5 1 A Makkabeus és emberei Isten segítségével elfoglalták a szentélyt és a várost. 2 Szétrombolták a pogányok oltárait, amelyeket a piacon emeltek, és a berkeket is. 3 Megtisztították a templomot, és az égőáldozatok bemutatására új oltárt építettek. Szikrát csiholtak a kőből és úgy gyújtottak tüzet. Kétévi szünet után újra mutattak be áldozatot, égettek tömjént és mécsest, és kitették a kenyeret is. 4 Amikor ezzel elkészültek, a földre borultak és könyörögtek az Úrhoz, ne engedje, hogy még egyszer ilyen nagy nyomorúság szakadjon rájuk, s ha újra vétkeznek, csak mértékkel büntesse őket, ne szolgáltassa ki őket többé az istenkáromló, barbár pogányoknak. 5 Ugyanazon a napon tisztították meg a templomot, amelyen a pogányok meggyalázták, vagyis ugyanúgy Kiszleu hónap huszonötödik napján. [Lectio2] !2 Mac 10:24-27 24 Timóteus, akit a zsidók korábban már megvertek, idegenekből hatalmas sereget gyűjtött, és Ázsiából tekintélyes számú lovasságot szedett össze. Azt tervezte, hogy fegyverrel elfoglalja Júdeát. 25 Közeledtekor Makkabeus hívei Istenhez imádkoztak, hamut szórtak a fejükre, csípőjükre meg vezeklőruhát öltöttek. 26 Leborultak az oltár előtt és könyörögtek, legyen hozzájuk irgalmas, és legyen ellenségüknek ellensége és ellenfelüknek ellenfele, ahogyan a törvény hirdeti. 27 Az ima befejeztével fegyvert ragadtak és kivonultak, meglehetősen messze a várostól. Az ellenség közelében megálltak. [Lectio3] !2 Mac 10:28-32 28 Amikor felvirradt a hajnal, mindkét oldalon megindították a támadást. Egyikük - a bátorságon kívül - Istenbe vetett bizalmát tekintette a szerencse és a győ zelem zálogának. Másikuknak a szenvedélyük volt vezérük a harcban. 29 Már javában tombolt a küzdelem, amikor az ellenség előtt megjelent az égből öt pompás lovas, aranyzablájú lovon, és a zsidók élére állt. 30 Ketten közrevették a Makkabeust, védték fegyverükkel, oltalmazták a sebek ellen. Az ellenségre nyilakat és villámokat szórtak, úgyhogy megvakultak, elteltek rémülettel és csatát vesztettek. 31 Húszezer-ötszáz katonát, s hatszáz lovast megöltek. 32 Maga Timóteus egy Gezer nevű erődbe menekült. Ez alaposan megerősített hely volt, s Chereász parancsnoksága alá tartozott.