[Rank] The Transfiguratione Domini Nostri Jesu Christi;;Duplex II classis;;5.1;; [Rank] (rubrica 196) The Transfiguratione Domini Nostri Jesu Christi;;Duplex II classis;;5;; [Hymnus Vespera] Mindnyájan Krisztus-keresők, Emeljétek föl szemetek: A magasságban megjelen örök dicsőség nagy Jele. _ Nagy dolgot szemlél ott szemünk, Magasságost, felségeset, Nem ismer véget, változást; Égnél, kaosznál ősiebb. _ A nemzetek Királya ez, S a zsidó nép Királya is, Ki Ábrahám atyánknak és Utódainak ígértetett. _ Imhol bizonyságot teszen Az Atya róla s rendelést, És Próféták tanúk reá: Hogy higgyük és hallgassuk Őt. _ Áldunk Jézus, ki a kicsik Előtt jelented meg magad, S az Atyát és Szentlelket is Most és örök időkön át. Ámen. [Doxology] Áldunk Jézus, ki a kicsik Előtt jelented meg magad, S az Atyát és Szentlelket is Most és örök időkön át. Ámen. [Lectio1] Olvasmány szent Péter apostol második leveléből !2 Pet 1:10-14 10 Testvérek, ezért még inkább törekedjetek rá, hogy hivatásotokat és kiválasztottságotokat tetteitekkel megpecsételjétek, mert ha ezt megteszitek, nem botoltok el soha. 11 Így lesz ugyanis könnyű számotokra a bemenetel Urunknak és Megváltónknak, Jézus Krisztusnak örök országába. 12 Ezért folyton azon leszek, hogy emlékeztesselek benneteket ezekre, ha ismeritek is, és biztosak vagytok is a most felfogható igazságban. 13 Kötelességemnek tartom ugyanis, hogy amíg e sátorban élek, buzdítsalak és ösztönözzelek benneteket, 14 mert tudom, hogy közel van sátram levetése, mint azt Urunk, Jézus Krisztus is tudtomra adta. [Lectio2] !2 Pet 1:15-17 15 De igyekszem, hogy ezekre halálom után is mindig emlékezzetek. 16 Mert nem kieszelt meséket vettünk alapul, amikor tudtul adtuk nektek Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét, mert hiszen szemlélői voltunk fenségének. 17 Amikor ugyanis az Atyaisten tiszteletet nyilvánított iránta és megdicsőítette, ez a szózat hallatszott rá vonatkozóan a fölséges dicsőség hazájából: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.” [Lectio3] !2 Pet 1:18-21 18 Ezt az égből jövő szózatot mi is hallottuk, amikor ott voltunk vele a szent hegyen. 19 Így a prófétai jövendöléseket még jobban hisszük. Jól teszitek, ha figyeltek rájuk, mint sötétben világító lámpásra, amíg a nappal fel nem virrad, és a hajnalcsillag fel nem ragyog a szívetekben. 20 Először is azt értsétek meg, hogy az Írásnak egyetlenegy jövendölése sem származik önkényes értelmezésből. 21 Hisz sohasem keletkezett jövendölés emberi akaratból, hanem mindig csak a Szentlélektől sugalmazva beszéltek - Isten megbízottaiként - a szent emberek. [Lectio7] Evangélium szent Máté Apostol kőnyvéből !Matt 17:1-9 Abban az időben Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, s fölment külön velük egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük. És így tovább. _ Homily by St John Chrysostom, (Patriarch of Constantinople.) !57 th on Matthew. Since the Lord had spoken much concerning dangers, much concerning His Own sufferings, much concerning death, and the killing of His disciples, and had laid upon them many hard and grievous things, and since all these were in this present life, and already hanging over them, whereas the good things were matter for hope and waiting as, for example, that whosoever should lose his life for His sake should find it, for that the Son of Man should come in the glory of His Father, and reward every man according to his works. (Matth. xvi. 25, 27.) Therefore, to assure them by their own eyes, and show them what the glory is wherein He will come, He manifested and unveiled it to them, as far as in this life they were able to grasp it, lest they and especially Peter should grieve over their own deaths, or the death of their Lord. [Capitulum Laudes] !Phil 3:20-21 v. A mi polgárságunk azonban a mennyben van. Onnan várjuk az Üdvözítőt is, Urunkat, Jézus Krisztust. Ő azzal az erővel, amellyel mindent hatalma alá vethet, átalakítja gyarló testünket, és hasonlóvá teszi megdicsőült testéhez. $Deo gratias [Hymnus Laudes] Lelkünk szép fénye, Jézusunk, Szívünk szerelmes vígasza, Ki bűn ködét eloszlatod, S édességgel árasztasz el. _ Mily boldog, kit meglátogatsz, Atyádnak jobbján trónoló, Hazánknak édes fénye Te, Kit ember-érzék el nem ér. _ Atyád fényének fénye vagy, Megfoghatatlan szeretet! Jelenléted árassza át Szerelmed bőségét reánk. _ Áldunk Jézus, ki a kicsik Előtt jelented meg magad, S az Atyát és Szentlelket is Most és örök időkön át. Ámen. [Lectio Prima] !Rev 21:10-11; 21:23 v. És lélekben elvitt egy nagy magas hegyre, s ott megmutatta nekem a mennyből, az Istentől alászállt szent várost, Jeruzsálemet. Isten dicsőségét sugározta. És világossága pedig a Bárány. [Capitulum Sexta] !2 Cor 3:18 v. Mi pedig mindnyájan, akik födetlen arccal tükrözzük vissza az Úr dicsőségét, a dicsőségben fokról fokra hozzá hasonlóvá változunk át, az Úr Lelke által. $Deo gratias